Nem főzök. Csak eszek. De főzni nem főzök.
Úgy alakult, hogy kikötöttünk a Normafánál, mert egy barátnőm azt mondta, ők szoktak ott enni, ha éppenséggel nincsen kedve főzni. Ott van egy kispiszkos, nyolcszázért remek gombapaprikás kapható. Röstellem, de még az életben nem jártam a Normafánál, így aztán azt gondoltam, az ember lánya odamegy és szembejön a kispiszkos. vagy ha mégsem, akkor meg úgyis megtalálja. De nem. Találtunk helyette mást. Árnyas fák alatt tömeget. Kicsit ugyan sokalltuk az árakat, de van az a pillanat, amikor a korgó gyomor lenyomja a hóvégi aggodalmakat. Hát bementünk.
Jól tettük. Bár kissé bizarr volt a kerthelység, vacogtunk az ásványvíz mellett, de az étlap ezer nyelven beszélt és olyanokat mondott, hogy választani is alig bírtunk. Mostanában eléggé érzékenyen érintenek az olyan gesztusok, amik kifejezetten a gyerekeknek, a családoknak szólnak. Ha egy kerthelységnél van egy kis játszótér, na én ettől könnyekig meg tudok hatódni...
Hát még a rántott csirkemájtól, amit ezúttal vegyes kompóttal és krumplipürével szervíroztak. Remekebb összeállítás nem is lehetett volna. A desszert pedig egy tiramisu variáció, amiből a kicsit sok habot kihagytam volna, viszont a többi része teljesen rendben volt. Azt hiszem valami diós variációja a kedvelt olasznak. A végére még egy takaró is került az árnyékba borult székemre, abba belebújva törtem a fejem, merre lehet a kispiszkos a Normafánál?
